Megújulás és inspiráció
- Wanderlee nyílt képzések – 2010. tavaszán
A Wanderlee Magyarország 2010 tavaszán új és továbbfejlesztett inspiráló képzésekkel áll partnerei elé. A folyamatosan élesedő versenyhelyzet és a problémák komplexitásából adódó kihívások, egyre nagyobb nyomást gyakorolnak azokra a menedzserekre akik lépést akarnak tartani a körülöttük zajló változásokkal.
Új szemléletre van szükség a túlélés érdekében, ebben a vezetők és „kulcsemberek” megújulásának egyaránt óriási szerepe van. Mint a természeti törvény kimondja, a világban minden belülről nővekszik kifelé.
Galbraith szerint: „a gazdaság egy élő organizmus. Az emberek ezen organizmus sejtjei és minden sejtnek jól definiálható felelőssége van.
A sejteket pedig gondozni kell…”
A szervezeti folyamatok megfelelő hatékony menedzselését a tudás mellett a megújulási képesség – a kreatív innovációs potenciál - határozza meg. Ennek oka az, hogy a szervezeti kultúra, a cég adott víziója, missziója nehezebben találja meg a hatékonyság kapcsolópontjait a menedzserek fejlesztéséhez, ha az adott vezető a régi szemlélettel, hozzáállással viszonyul az új kihívásokhoz. Ezért fontos a magabiztosság mellett az érzelmi intelligencia, az inspiratív készségek fejlesztése. Így tud a vezető a változások élére állni és konstruktív módon mintákat mutatni, elkötelezettséget kiváltani. A fejlesztés tartalmának és stílusának összhangban kell állnia a vállalat és az egész gazdaság lokális és globális változási igényeivel.
Tavaszi nyílt tréningjeink innovatív előrevivő erőként a szervezeti működés és a vezetői munka kulcsmozzanatait állítják a középpontba.
- Inspiráció és tudatosság– a kreatív energiák és az éber tudatosság mozgósítása a prioritások hatékony kijelöléséhez, a problémamegoldáshoz és a jó döntésekhez.
- Kapcsolatra hangolva – Rezonáns vezetés a társas és érzelmi intelligencia tükrében
- Konstruktív változás-menedzsment – az Appreciative Inquiry (AI) szemléletének segítségével
- A team-leader, mint coach - Változások vezetése és motiváció a coach típusú vezető megközelítésében,
- Intelligens csapatok építése – a kooperáció fejlesztése a verseny terében - hogy lássuk, értsük és képviseljük közös értékeinket
Aktuális ajánlatunk:
az
„Inspiráció és tudatosság” tréninget március végéig bevezető áron kínáljuk! A következő csapatépítő programokat pedig,
áprilisban 15%-al csökkentett áron nyújtjuk partnereinknek:
- Két együttműködés-fejlesztő programot, melyek „Az Erőd napja” elnevezésű stratégiai outdoor tréning és egy indoor „Team-Cafe” workshop.
www.wanderlee.com/hu/teamcafe.html
- a Mental Fitness Stúdió egyedi stressz-kezelő tréningjét.
A programról: Az 1 napos képzéseket vezetői és tréneri nemzetközi tapasztalattal rendelkező szakértők tartják, Budapesten a II kerületben, új tréningtermünkben maximum 10-12 fős csoportokban. Egy vállalattól már 6 fős jelentkezői létszám esetén kihelyezett tréninget szervezünk. Kihelyezett tréningre kérje egyedi ajánlatunkat. A program általában reggel 09h-tól,17 h-ig tart és 4 modulból épül fel.
Árak: Kedvezményes díj, március 31ig történő jelentkezésre: 39.500 Ft+áfa /fő
Aktuális ajánlat: Inspiráció és tudatosság tréning bevezető áron: 33.500 Ft+ áfa/fő
Általános díj:45.000 Ft + áfa, mely tartalmazza a bekészítések, az ebéd, a képzés, terembérlet díját. Részletes programot, időpontokat és további információt adatkérő lapunk kitöltésével kaphat az info@wanderlee.com email címen.
Az első 3 regisztráló koncert-belépőt kap az A38 Hajóra!
Kérdéseire örömmel válaszolunk telefonon a 06 1 487 0583 számon! Köszönjük megtisztelő figyelmét, várjuk jelentkezését!
Részletesebben a programokról:
Inspiráció és tudatosság - Kreatív energiák, az éber tudatosság mozgósítása a prioritások hatékony kijelöléséhez, a problémamegoldáshoz és a magabiztos döntésekhez. A Mindfulness megközelítés bemutatása a vezetői gyakorlatban először Magyarországon!
A Wanderlee Magyarország új fejlesztésű, komplex képzése a vezetői munka két kulcsmozzanatát, a prioritások kijelölését és a döntéshozatalt állítja fókuszába. Célunk olyan átfogó – a pszichológiai kutatás és a vezetők gyakorlati tapasztalatait összegző – ismeretanyag átadása, készségek kialakítása, melynek alapja rezonáns vezetői stílus. Az így kialakult éber és tudatos hozzáállás, megalapozott választások és magabiztos döntés alapjául szolgálhat.
A team-leader, mint coach
Változások vezetése és motiváció a coach típusú vezető megközelítésében
Fedezze fel, hogyan:
- lehet a motivációt, teljesítményt erősíteni coaching technikák felhasználásával, amelyek idővel a csapatának elismerését is kivívják.
- érheti el, hogy kollégái magukénak érezzék a folyamatot, felelősséget vállaljanak a munkájukért, és osztozzanak a jól végzett munka gyümölcsében.
- bátoríthatja hatékony visszajelzés és célzott kérdések által a munkatársaikat, arra, hogy végiggondolják az aktuális problémát, és ezzel egy időben valamilyen megoldáson is törjék a fejüket.
Intelligens csapatok építése -„The Power of Intelligent Team” módszerek és technikák a csapatépítő vezető eszköztárának bővítésére
Az intelligens csapatok kiegyensúlyozott a kollektív bölcsességre építő teljesítménye, hosszú távon meghatározó, ösztönző erőként jelenik meg. Számos kutatás bizonyítja, hogy azok az ideális csapatok, akik a csoportos intelligencia terén kiemelkedő kompetenciával rendelkeznek. Ezek a teamek, kollektív versenyszellem egészséges légkörében, de egymás képességei iránti bizalommal képesek
hatékonyan együttműködni.
Kiknek ajánljuk?
A csapat irányításáért és teljesítményéért felelősséget vállaló vezetőknek, akik szeretnék jobban megérteni, milyen folyamatok és kölcsönhatások érvényesülnek a munkacsoportokban, és ezen ismereteiket felhasználva tudatosan szeretnék befolyásolni, fejleszteni csapatuk intelligens működését.