RENDEZVÉNYEK:

Menedzser kompasz

http://www.vezetono.hu/

Klíma Café

Kapcsolatra hangolva -

  Rezonáns vezetés a társas és érzelmi intelligencia tükrében

Mi jellemző az érzelmileg intelligens vagy „rezonáns” vezetőkre? Hogyan képesek fejleszteni önmagukat, motiválni munkatársaikat és szervezetüket a kimagasló sikerig és elégedettségig?
Melyek a résztvevők  erősségei és a gyengeségei, amikre építhet, illetve amiket fejlesztenie lehet?

Egy ötperces beszélgetés is lehet igen tartalmas emberi helyzet.”
Ahhoz, hogy ezekkel a tartalmas percekkel élni tudjanak, ajánljuk tréningünket minden olyan motivált menedzsernek,

  • akik nyitottak az állandó tanulásra, önmaguk és környezetük mélyebb érzékelésére és megértésére.
  • Azoknak akik figyelnek a szavak mögötti kimondatlan dolgokra – ami elhangzott, és ami nem.
  • Vezetőknek, HR munkatársaknak, akik érdekeltek önmaguk, az általuk vezetett csoport, és a szervezet hatékonyságát leginkább befolyásoló tényező, az érzelmi intelligencia fejlesztésében.

A program célja:
Annak bemutatása, hogy a vezető érzelmi és társas intelligenciája hogyan befolyásolja önmaga, az általa vezetett szűkebb csoport, illetve az egész szervezet teljesítményét.

További információkkal örömmel állunk rendelkezésére:
info@wanderlee.com
Telefon: 06 1 487 0583

 

Mindfullness for Leaders - Odafigyelő, éber Vezetés

Avagy „tréningezzük agyunkat a vezetésre”

Az éber figyelem, az önirányítás és társas tudatosság gyakorlati alkalmazása.
Ez nem egy projekt, végcél, vagy egyszer elsajátítható készség, ez egy folyamat,
egyben életforma. Ennek megfelelően cselekednek, így működnek a „jó” vezetők.

A tréninget és az erre a teóriára épülő coachingot angliai partnerünk, Michael Chaskalson dolgozta ki, Jon Kabat-Zin MBSR „Mindfullness based stress reduction” teóriája alapján. Módszerének lényege a buddhista meditációhoz kötődő, éber tudatos figyelmen alapuló stressz csökkentés, „egy világnézetileg semleges meditációs oktatócsomag”. Szerinte a tudatos figyelem gyakorlása mindenkinek javít az életminőségén. A tudatos figyelem gyakorlata arra ébreszt rá, mennyire fontos hogy mélyen megéljük gondolatainkat és érzéseinket. Nem kiüríteni hanem lecsillapítani kell elménket, miközben éberen figyelünk magunkra.
Így olyan problémákkal találkozhatunk, melyek elől eddig kitértünk, nem foglalkoztunk vele, pedig mélyen bennünk lakoznak.

Az éberség, vagyis „Mindfullness”

  • az a képesség, hogy valaki teljes tudatában van élményeinek - a gondolatainak, érzéseinek és testi érzékeléseinek– és maximálisan odafigyel az őt körülvevő történésekre: Más emberekre, a természeti világra, a környezetére és az eseményekre.
  • ősi bölcsesség,
  • egyben általános szemlélet és üzleti felfogás is.

Az éber figyelmet a képzésen keresztül és folyamatos napi gyakorlás által lehet csak elsajátítani.

 

Intelligens csapatok kialakítása

„Senki nem olyan okos, mint mi mindannyian”

Programunk célja a Csapatszellem- a fenntartható SZINERGIA kialakítása a munkában a csoportos célok érdekében. Az ennek eredményeként létrejövő, a csapat kiegyensúlyozott, kollektív bölcsességére építő teljesítménye, hosszú távon mint ösztönző erő jelenik meg.

Módszer: 2 napos csoportos IQ-t fejlesztő tréning vagy team-coaching folyamat integrál megközelítésben

A „csoport teljesítmény” maximalizálásához az alábbi tényezők együttes fejlesztése szükséges:

  • Kollektív versenyszellem
  • Erős társas kötelék
  • Az egymás képességei iránti bizalom

Azok, az ideális csapatok, akik a csoportos intelligencia terén kiemelkedő kompetenciával rendelkeznek:

  • Modellt nyújtanak olyan csoportos minőséghez, mint a másik tisztelete, a segítőkészség és az együttműködés,
  • Képesek bevonni a tagokat az aktív részvételbe,
  • Építik a csoport identitását, a csapatszellemet és az elkötelezettséget és
  • Óvják a csoport hírnevét; osztoznak a csoport erkölcsi hitelében.

További információkkal örömmel állunk rendelkezésére:
info@wanderlee.com
Telefon: 06 1 487 0583


FÓKUSZBAN

 Mental Fitness
 Studio

 Kalandzóna